„…az erdőben  – úgy érzi a vadász – mindig egyformán közel van az Isten”  /Fekete István/

Társas vadászati lehetőségek:

 

- fácán vadászat: ősz vége felé és télen több alkalommal rendezünk kellemes sétát , csodaszép környezetben, jó társaságban!  A megadott nap reggelén terepjárókkal a kijelölt körzetbe szállítjuk vendégeinket (saját terepjáróval is lehet jönni természetesen), ezt követően rövid eligazítás után indulunk és izgalommal várjuk a hajtás nyomás mikor repül fel egy-egy szép kakas! A vadászat végeztével fáklyafénnyel megvilágított terítéken adjuk meg a tiszteletet az elejtett madaraknak. A legeredményesebb vadász  választhat a terítékből és természetesen ő határozza meg a fogyasztási sorrendjét a legfinomabb pálinkáinknak.

 

- vaddisznóhajtás: november-december-január hóna-pokban szervezzük a hajtásokat.  A kijelölt területeken előre meghatározott lőállásokat sorsolás után foglalja el mindenki.  A lőállások kijelölésénél a biztonsági szempontok maximális figyelembe vétele mellett törekszünk arra, hogy a hajtásban Fortuna és Diana egyformán segítse minden résztvevő eredményes vadászatát.  Vadászat végeztével tűzfényes terítéket készítünk, ezt követően mindenkit finom vacsorával és hungaricum italokkal  várunk és hívunk baráti beszélgetésre.

 

 

Egyéni vadászati lehetőségek:

 

- vaddisznó vadászat: a vadászati idényünk április 15-ével kezdődik. Ettől az időponttól október 30-ig csak vadkárelhárító vadászataink vannak… de, de azt garantáljuk, hogy ez ugyan olyan izgalmas élmény mint az ezt követő les vadászat a szórókon!  Az erdős, bokros, folyópartos területekkel határos búza, zab, napraforgó vagy éppen repce táblákra tömegesen váltanak ki a vaddisznók. Hosszan tartó szemlélődés alkalmával van idő gyönyörködni, meglesni az életük egy részét, mielőtt a szálkereszt a lapocka tájékára kerül…

 

- őz vadászat: a mi hegyes-dombos vidékünkön néha csak május 1-től indul a vadászata a bakoknak, mivel a hivatalos idény kezdetekor (április 15.) még több egyed barkában van. Az állományban ugyan úgy megtalálhatók az erdős hegyi területeken található  un. „erdei hegyi bakok” mint az alföldre is jellemző  típusjegyeket mutató egyedeink, amelyeket inkább a mezőgazdasági területeinken észlelhetünk.

Suta-gida vadászat október 1-től indul mint mindenhol máshol Magyarországon.  Bőséges vadállomány és szakszemélyzetünk  helyismerete, szaktudása mindenki részére izgalmas és eredményes vadászat lehetőségét biztosít.

 

- Gímszarvas  vadászat: bika, tehén, ünő, borjú vadászat szeptember 1-vel indul. Ha már átélted a bőgő bika becserkészésének izgalmát akkor tudod miről szeretnék beszélni… ha még nem élted át, akkor talán jobb ha le se írom, mert a kíváncsiság nagy hajtóerő  és mi szeretnénk ehhez az élményhez hozzásegíteni téged is!  Nem tudjuk garantálni, hogy aranyérmes trófeával büszkélkedhetsz a vadászat után, de azt igen, hogy nagyszerű élményben lesz részed és az ezüst vagy a bronz sem csillog olyan csúnyán. De ha csak egy kisebb vagy  selejt bikát engedhetsz meg magadnak  az ugyan olyan jó…. az élményt akkor sem tudja senki elvenni tőled!

- Novembertől felemelő látvány a repce földeken, vagy a kikelt búza vetésen vonuló, legelő rudlikban 10, vagy akár 30 szarvast látni!

Mi adjuk a lehetőséget, a többi csak rajtad áll!

(A vadak elejtési díjában, az igényelt szolgáltatásban  természetesen előre megegyezünk)

 

 

Csomag ajánlatok:

 

- vadkárelhárító csomag: május 1-től október 31-ig érvényes.  A mezőgazdasági területeken korlátlan vadászati lehetőséget biztosít  ezen időkeretek között. Vaddisznó korlátozás mentes darabszámban ejthető el és a „méret sem lényeg”, hiszen bármilyen nagy kan elejtése sem kerül egy fillérrel sem többe! Ez benne van…

A területeken mindenhol kényelmes vadkár elhárító leseket biztosítunk. A védendő terület  vadászata a szakszemélyzet iránymutatása  alapján történik. Biztos lehetsz benne oda kell kiülni, ahol a legnagyobb a vad mozgása és a feltételezett megjelenése.

 

- Éves bérvadászati szerződés: ez minden évben május 1-től február utolsó napjáig érvényes. Minden bérvadászunk  személyre szabott, nevéhez kötött lest és szórót kap amelyet saját költségén üzemeltet. Automata szóró üzemeletetése  folyamatosan kötelező, azon időszak alatt is  amikor „csak” vadkárelhárító vadászat van (május 1-től október 31-ig). Ezt követően november 1-től mindenki vadászhat a  saját lesén és szóróján, illetve a bérvadászok ha akarják egymással megbeszélve egymás leseiről, egymás szóróján is vadászhatnak, mert a „változatosság gyönyörködtet”.

Ez a szerződés szinte teljesen azonos jogokat ad mint ami a vadásztársaság tagjainak is van. Beiratkozás után mindenki egyedül (is ha így szeretné) kimehet a lesére, ott egyedül vadászhat és nem kell „elszenvednie”, egy másik ember – a vadőr – közelségét a lesen.

 Így a csendet élvezve gondolataidban elmerülve  várhatsz arra a kis neszre, ág roppanására…

Vaddisznó, őz és szarvas elejtés lehetőségét, darabszámot, az árakat és minden feltételt egyszerű és jól érthető szerződésben rögzítünk, amely szerződés mindig  egy adott vadászati szezonra érvényes!

 

 

Külön programok:

 

Természetesen külön programot is ajánlunk, vagy szervezünk amennyiben  olyan családtaggal, partnerrel érkezel aki(k) nem szeretnének, vagy nem akarnak vadászni.

 Ha csak egy jó fodrász szükségeltetik, azt is megoldjuk!

 

Ízelítőnek néhány hivatkozás a közeli térségek látnivalóiból:

- Miskolctapolca barlangfürdő

    http://barlangfurdo.hu

- Aggteleki Nemzeti Part barlangtúra,

  illetve hucul ménes

    http://www.anp.hu/hu

- Keleméri Mohos tavak természetvédelmi terület

    http://anp.nemzetipark.gov.hu/kelemeri-mohos-

    tavak-termeszetvedelmi-terulet

- Keleméri báránykák farm

    www.kelemerifarm.hu

- lovaglás Gömörszőlősön

    www.gomorilovasudvar.hu

- Nemzeti Színház Miskolc:

    www.mnsz.hu

- Diósgyőri vár:

    www.diosgyorivar.hu

- Kazincbarcika:

    www.barcikaart.hu

- ÓMI zenés színház:

    www.ozdolvaso.hu

- Múzeum Ózd:

    www.ozdimuzeum.hu